Pro Cultura Christiana-dÃj
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Cultura Christiana-dÃjat adományozott Jobbágy Valérnak, a Pécsi Székesegyház elsÅ‘ civil karnagyának. A kitüntetést a testület nevében a konferencia elnöke, ErdÅ‘ Péter bÃboros adta át szeptember 3-án Budapesten.Â
Â
A dÃjjal a püspöki konferencia elismerését fejezi ki azért a szolgálatért, amelyet negyedszázados karnagyi munkássága folyamán Jobbágy Valér a Palestrina Kórus élén a katolikus kultúra továbbadásáért végzett.
Jobbágy Valér 1947-ben született Csokonyavisontán. A Pécsi Művészeti Gimnázium klarinét szakja után a Budapesti Zeneakadémián végzett karvezetőként és klarinét művésztanárként. Már középiskolás diák korában a Pécsi Székesegyház Ifjúsági Kórusát vezette, fiatal tanárként zeneművészeti középiskolákban dolgozott.
A Pécsi Székesegyház Palestrina Kórusának vezetését, amelyet korábban négy nagyszerű pap-karnagy irányÃtott, 1988-ban, éppen huszonöt éve vette át. A kórussal a fÅ‘pásztori és káptalani misék liturgikus szolgálatát misekompozÃciók, motetták, gregorián énekek és reneszánsz, valamint korabarokk többszólamú művek elÅ‘adásával teszik széppé hétrÅ‘l hétre. Jobbágy karnagy elhivatottságát a Szekszárdi Madrigálkórussal és a Schola Cantorum Sopianensis karral való együttmunkálkodása is hűen tükrözi.
Jobbágy Valér személyében a Pécsi Székesegyháznak nem csak elhivatott, de szakmailag is kompetens, Európa-hÃrű karnagya van. Kinevezése évében nyerte meg Trentóban az I. Európai Karnagyversenyt. 1990-tÅ‘l a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára – korábban két fÅ‘iskolán oktatott –, késÅ‘bb DLA-fokozatot szerzett, és Liszt-dÃjat kapott. Számos rangos európai kórusverseny gyÅ‘ztese és dÃjazottja, több jelentÅ‘s versenyen zsűritagként működött közre.
Nemzetközi elismertségét nagyban köszönheti az egyházzene magas szintű interpretációjának. Mint 25 éve heti rendszerességgel szolgáló székesegyházi karnagy, az egyetemes egyházzene és a liturgia kiváló ismerÅ‘je. Szakmai kiválósága mellett példaértékű a Pécsi Egyházmegye és a székesegyház iránti elkötelezettsége – számtalan művészi és oktatói feladata, vállalása sem szorÃtotta háttérbe székesegyházi szolgálatát.
http://www.magyarkurir.hu/hirek/pro-cultura-christiana-dijban-reszesult-jobbagy-valer
Â